Magyarországon a 70-es évek végéig, a 80-as évek elejéig a gazdasági növekedés, különösen az erőteljes iparfejlesztés a környezetvédelmi szabályok korlátozó hatása nélkül zajlott. Noha ezt követően a környezetvédelem jogi szabályozása felzárkózott a kor követelményeihez, és a környezetvédelmi hatóságok országos rendszere is létrejött, az előírások betartása még bő évtizedig kifejezetten elmaradt az elvárható szinttől. Ebben az időszakban, a gazdasági gondok közepette a környezetvédelemre fordítható összegek is szűkösek maradtak. Ez a helyzet a nem, vagy lassan lebomló szennyező anyagok fokozatos felhalmozódására vezetett az olyan környezetei elemekben, mint a talaj, a földtani közeg és a felszín alatti vízkészlet. Ezen szennyeződések felszámolására irányuló tevékenységeket összefoglaló néven kármentesítésnek nevezzük.
A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet szerint a kármentesítés egy olyan helyreállítási intézkedés, amely a felszín alatti víz és földtani közeg károsodásának enyhítésére, az eredeti állapot vagy ahhoz közeli állapot helyreállítására, valamint a felszín alatti víz által nyújtott szolgáltatás helyreállítására vagy azzal egyenértékű szolgáltatás biztosítására irányul.
A kármentesítési eljárás első szakasza az ún. tényfeltárás. A szennyező tevékenységgel ill. telephellyel kapcsolatban elsődlegesen rendelkezésre álló információk - pl. térképek, légi fotók, helyszínrajz, technológiai leírások, anyagmérlegek, tervrajzok és korábbi vizsgálati eredmények - segítségül szolgálnak/szolgálhatnak a szennyeződés kialakulási időpontjának, okának és a szennyezőforrás(ok)nak a megismerésében.
Helyszíni vizsgálatok - pl. geodéziai, geofizikai felmérés, hidrogeológiai vizsgálatok (pl. kútteszt), a felszín alatti víz szintjének regisztrálása, talaj, földtani közeg és felszín alatti víz mintavételek, valamint minősített laboratóriumok által végzett mérések - eredményei egészítik ki a korábbi adatokat, amelyekkel a szennyező anyagok teljes körűen beazonosíthatók és a szennyezettség térben, függőleges és vízszintes irányban (azaz horizontálisan és vertikálisan) is lehatárolható.
A szakértő vagy szakértői csoport által elvégzett tényfeltárás végcélja a szennyeződés emberre és a környezeti elemekre gyakorolt kockázatainak, a szennyeződés terjedési valószínűségének és mértékének a számszerűsítése, valamint ezek alapján a szükségessé váló intézkedések meghatározása.
A tényfeltárást szükség esetén az ún. műszaki beavatkozás fázisa követi, ami a szennyezettség teljes eltávolítására vagy egy - a tényfeltárást végző szakértő által javasolt, a környezetvédelmi és vízvédelmi hatóságok által pedig elfogadott - kármentesítési célállapot határérték (,,D”) elérésére irányul. Ez a határérték egy szennyező anyagonként meghatározott konkrét koncentráció érték, mely talaj ill. földtani közeg esetében mg/kg, felszín alatti víz esetében pedig µg/l vagy mg/l mértékegységben van kifejezve. A célállapot határérték elérése a gyakorlatban azt jelenti, hogy a maradék szennyezettség kockázatai olyan elfogadható szintre csökkentek, mely kizárja az emberi egészség veszélyeztetettségét és a szennyező anyagok továbbterjedését még el nem szennyezett területekre.
A kármentesítés következő szakasza az utómonitoring tevékenység, amely a tényfeltárást vagy a műszaki beavatkozást követően a területen maradó szennyezettség megfigyelésére, illetve a területen zajló folyamatok nyomon követésére szolgál. Ennek a szakasznak az időtartama legalább 4 év. Amennyiben ezen időtartamon belül a szennyezettség – mintavételekkel és laboratóriumi vizsgálatokkal igazoltan – a ,,D” kármentesítési célállapot határérték fölé emelkedik, akkor annak okait vizsgálni kell, szükség esetén pedig meg kell indítani a műszaki beavatkozást. Ellenkező esetben a kármentesítés befejezhető.
De nem csak az utómonitoring, hanem a kármentesítés teljes folyamatában, azaz már a tényfeltárás és műszaki beavatkozás során is zajlik a szennyezett területen illetve annak környezetében monitoring tevékenység, ez az ún. kármentesítési monitoring. Ez a monitoring tevékenység általában a földtani közeg, a felszín alatti víz és a levegő minőségének rendszeres ellenőrzésére szolgáló mintavételeket és laboratóriumi vizsgálatokat jelent. Ritkább esetben a felszíni víz illetve a növényzet állapotának megismerése is indokolt lehet. A monitoring vizsgálatok során a mintavételi furatokban és a monitoring kutakban telepített mérőműszerrel folyamatosan regisztrálják a felszín alatti víz szintjének változását vagy meghatározott gyakorisággal, kézi eszközzel mérik.
A kármentesítéssel összefüggésben jelenleg irányadó és hatályos hazai jogszabályok:
Az Európai Parlament és a Tanács a környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelvét
2004. április 21. napján fogadta el. Az irányelv célja a környezeti felelősségre vonatkozó keretrendszer létrehozása a szennyező fizet elvének alapján, a környezeti károk megelőzése és felszámolása érdekében. Az irányelv legfontosabb alapelve a szennyező fizet elvének megfelelően az, hogy aki környezeti kárt okoz, annak viselnie kell a szükséges megelőző, illetve a helyreállítási intézkedések költségeit, ideértve a kár, illetve a kárveszély felmérésének költségeit is.
A hazai jogharmonizáció keretében az akkor újonnan megalkotott környezetvédelmi jogszabályokba beépültek ezek a közösségi normák, így a kármentesítésre vonatkozó normák is.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapján a jogi felelősség általános alapja az, hogy a környezethasználó büntetőjogi, polgári jogi és közigazgatási jogi felelősséggel is tartozik tevékenységének a környezetre gyakorolt hatásaiért. A környezethasználó éppen ezért köteles az általa okozott környezetkárosodásért helytállni és a megelőzési, illetve helyreállítási költségeket viselni.
Környezetkárosodás esetén a helyreállítási intézkedések célja a környezetnek vagy valamely környezeti elemnek, illetve a környezeti elem által nyújtott szolgáltatásnak az eredeti vagy ahhoz közeli állapotának a helyreállítása.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet alapján Magyarországon a jelentős környezetkárosodások következményeinek felszámolása a kormány környezetvédelmi feladata, ha a kötelezettség másra át nem hárítható.
Ha tehát az okozó
azaz a feladatot és a költségeket senkire sem lehet ráterhelni, akkor a szennyezést állami felelősségi körbe kell sorolni.
Szintén az állam feladata a korábbi állami vállalatok által - a környezetvédelmi törvény hatályba lépése előtt - okozott környezetkárosodások felszámolása, hacsak azt a privatizáció kapcsán az új tulajdonosok nem vállalták át. A Szekszárd Lőtéri vízbázis kármentesítése - a környezeti probléma nagyságát felmérve és elismerve az egykori állami vállalatok okozói felelősségét - az elsők között került be az OKKP-ba 1996-ban.
A hazai Kármentesítési Program kiindulópontjának a kormány 1991. évi rövid és középtávú környezetvédelmi intézkedési terve tekinthető, amelyben megjelent a felhalmozott környezetszennyezések feltárásának és megszüntetésének feladata.
Főleg pénzügyi forrás hiányában 1995-ig csak a volt szovjet laktanyák, gyakorlóterek, repterek környezetszennyezéseinek a felszámolása indult meg a környezetvédelmi tárca háttérintézete, az azóta már megszűnt Környezetgazdálkodási Intézet szakmai irányításával. A privatizációs tapasztalatok, a csőd- és felszámolási hullám tapasztalatai és a környezetvédelem "társadalmi" pozíciójának erősödése hatására 1996-tól a kormány az állami felelősségi körbe tartozó, hátrahagyott környezetkárosodások kármentesítéséről szóló 2205/1996. (VII. 24.) Kormányhatározatával indította el az OKKP-t a szennyezett területek számbavételére, valamint ezek közül az állami felelősségi körbe tartozó károsodások feltárására és kárfelszámolására. Az elmúlt húsz év során mintegy 580 állami felelőségi körbe tartozó intézkedést hajtottak végre mintegy 232 milliárd forint nagyságrendben a Program keretében.
Az OKKP céljaa felszín alatti víz, a földtani közeg veszélyeztetésének, szennyezettségének, károsodásának megismerése, nyilvántartásba vétele, valamint a szennyezettség kockázatának csökkentése, és a szennyezettség csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése.
Az OKKP-val kapcsolatos országos és általános feladatok ellátásáról - az érintett miniszterekkel együttműködve - a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik, így tehát az országos program működtetéséről, az ehhez kapcsolódó jogi szabályozásokról, a tárcák kármentesítési alprogramjainak koordinációjáról, a szakmai irányításáról, a tájékoztatásról, a szennyezett területek számbavételéről és az ehhez kapcsoló informatikai rendszer fejlesztéséről, működtetéséről.
Az OKKP-val kapcsolatos feladatok ellátása a kormányzati munkamegosztás jelenlegi rendszerében a Földművelésügyi Minisztériumhoz tartozik, azon belül pedig a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkársághoz.
Az egyes tárcákhoz tartozó kármentesítések saját ún. alprogramok keretében kerülnek elvégzésre (pl. BM-Vízügyi Alprogram, HM-Honvédelmi Alprogram stb…).