Az emberiség létszámának és fejlettségének növekedésével egyre nagyobb hatást gyakorolt a Föld vizeire. Ez a hatás azonban nem csak a rendelkezésre álló vízkészletek vizek mennyiségében, hanem a minőségében is megmutatkozik. Azaz nem csak arról van szó, egyre több vizet használunk: az emberi tevékenység következményeként különböző anyagok kerülnek a vizekbe, elszennyezve azokat. Manapság a fáradt vándor, ha egy folyóhoz ér, már nem tanácsos abból innia, és sajnos többnyire a vidéki porták ásott kútjaiban sem ivásra alkalmas már a víz. Ezért egyre jobban kell vigyáznunk a még tisztán maradt vizeinkre, amelyek ivóvízként használhatók.
Vízbázisnak azt a koncentrált, kitermelhető vízkészletet nevezzük, a tároló környezetével és a kitermelő rendszerével együtt, melynek mennyisége, hozzáférhetősége, kémiai összetétele alkalmas az emberi felhasználásra. Osztályozhatjuk őket aszerint, hogy mi a vízhasználat célja. Lehet ivóvíz, ipari víz, öntözővíz, termálvíz, stb. A magyar jogi szabályozás szerint csak akkor lehet magasabb szintű, ivóvíznek is alkalmas vizet más célra használni, ha egyéb vízből az igény kielégítése nem lehetséges.
Magyarországon többségében felszín alatti vizet használunk ivóvízként. Ezek olyan vízkészletek, amelyeket nem könnyű elérni, feltárni, épp ezért lassabban érik el őket az emberi szennyezések. A vízadó és a vízkivétel mélysége, a védőréteg vastagsága alapján a vízbázisok sérülékeny vagy kevésbé sérülékeny kategóriába sorolhatók, és ez alapján a jogszabály különböző előírásokat tesz a védelmük, hosszú távú használhatóságuk érdekében.
Egy másik fajta osztályozás alapja a használt víz típusa:
Az első két kategóriába tartozó víz csak ritkán elég tiszta.
A parti szűrésű víz a folyóágyon és a mederben kialakult biofilmen átszivárogva iható minőségűvé tisztul. Attól függően, hogy a kitermelő kútsor milyen távolságra van a medertől, a folyóból származó vízen kívül több-kevesebb a háttér terület rétegvízéből is adódik hozzá. Ilyen vízbázisok Ercsi és Dunaújváros, de Szekszárd új vízbázisa is.
A rétegvíz a szemcsés kőzetben tárolódik és van fölötte olyan vízzáró (agyag) réteg, ami elválasztja a talajvíztől. Akár több, változatos vastagságú ilyen vízadó réteg is lehet egymás felett, amelyeket agyagos rétegek választanak el. Lehet őket külön-külön vagy együtt is használni vízkivételre. Az Alföldön és Tolna megyében is sok vízbázis rétegvízre települt, Szekszárd régi, Lőtéri vízbázisa is.
Karsztvíznél mészkő-dolomit a vízadó kőzet, melynél nem a teljes kőzettestben áramlik a víz, hanem kioldott karsztos járatokban vagy repedések, vetőzónák mentén. Nagy mennyiségű víz és gyorsan tud mozogni benne. Ha nincs fölötte védőréteg, különösen sérülékeny, gyorsan le tud jutni benne a szennyeződés. Fejér és Veszprém megye hegyvidéki területein jellemző.
Szekszárd területe két részre osztható. A dombvidéki részeken finomabb szemcsés vízadó érhető el, itt egy-egy kútból kisebb mennyiségű víz vehető ki. A város síkvidéki területe alatt a Duna egykori kavicsterasza van. A felszín közelében kőzetlisztes-agyagos, itt gyakran meg is áll a víz a felszínen. Lefelé egyre növekedik a szemcsék mérete, 20 méter mélységnél, a vízzáró agyag fölött már homokos kavics. Ebben sok víz tározódik, könnyen le is adja azt, ezért a vízbázis kútjai a kavics mélységére voltak szűrőzve. Néhány kút képes volt az egész város vízellátására. A kavics fölött azonban csak a felszín közeli agyagos réteg van, ezért a jól beépíthető, sík területre települt ipari létesítmények szennyeződése le tudott jutni a vízadó teljes mélységéig.