A kialakult szennyeződés ipari tevékenység eredménye. A jelentősebb ipari zóna a város K-i részén található a Bogyiszlói út környezetében. A területen az 1950-es évektől kezdődően több ipari üzem is működött: egyebek között a BHG, a Mezőgép, hús és tejüzem, a TOTÉV, a MÉH, a Bútoripari Vállalat, valamint itt működött a HM raktárbázisa is. Kisebb ipari terület van északi irányban, a Palánki út környékén (MMG).
A szennyeződés azonban – az oldott szennyezőanyag terjedése miatt – nem csak ipari, hanem mezőgazdasági hasznosítású területeket is érint.
A szennyeződést elsőként 1993. májusában a Pannónia Sörgyár Szekszárdi üzeme jelezte: a hálózati ivóvízben mutatták ki a szennyezőanyag jelenlétét. Ezt követően a vízmű ellenőrző vizsgálatai során 5 ivóvíz termelő kút vize is szennyezettnek bizonyult. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) az állami felelősségi körbe tartozó szennyezett területek kármentesítése országos programjában az első 15 kiemelt objektum közé rangsorolta a Szekszárd Lőtéri vízbázist.
Az 1998. évi tényfeltárással szinte egyidejűleg zajlottak a vízbázis biztonságba helyezési munkái. Mindkét munka során részletesen foglalkoztak a területen található potenciális és tényleges szennyezőforrások feltárásával, leírásával, az illékony szénhidrogénekkel szennyezett területek lehatárolásával.
A szennyezőanyag származására vonatkozó felmérések alapján kiderült, hogy a hálózati vízben kimutatott szennyező komponenst a szekszárdi üzemek nem használták, az nem eredeti szennyezőként, hanem bomlástermékként van jelen. A kiindulási anyagokat a területen több vállalat, a BHG, a Mezőgép, a TOTÉV, az MMG, a Bútoripari Vállalat és a helyi Patyolat, illetve a HM vegyvédelmi alakulata is használta. A szennyezettség pontos eredetének bizonyítását ugyanakkor hátráltatta, hogy a talajminták csak kis mennyiségben, többnyire határérték alatti koncentrációban mutatták ki ezeket a kiindulási komponenseket.
A tényfeltárás eredményei alapján kidolgozott kármentesítési koncepció a szennyezett talajvíz kutakkal történő kitermelését, határértékre történő megtisztítását, majd felszíni vízbe, csatornába történő elvezetését javasolta. A kármentesítő rendszer létesítményei 2001. év végére készültek el, a fél évre tervezett próbaüzem végül 2002. áprilisától egy éves időtartamú folyamatos próbaüzemként valósult meg. A rendszer ténylegesen 2003. áprilisától üzemelt. Az éves monitoring során 43 db, ill. 44 db, később 53 db kútból történt ellenőrző mintavétel és vizsgálat.
A kármentesítés és a monitoring tevékenység során megállapítható volt, hogy a szennyeződés koncentrációja a gócokban folyamatosan csökkent, ezzel egyidejűleg azonban a kármentesítés hatékonysága is fokozatosan és jelentősen csökkent. A beavatkozást ezzel a módszerrel még több mint egy évtizedig, több millió m3 víz kitermelése mellett kellett volna folytatni, melyhez képest a kitermelt szennyezőanyag fajlagos mennyisége csekély volt.
A kármentesítés optimalizálása, a költség-hatékonyság növelése érdekében 2008-2009. évek folyamán különféle vizsgálatok történtek, melynek keretében megtörtént az eddig rendelkezésre álló adatok (fúrási rétegsorok, vízszintek, analitikai vizsgálati eredmények, stb.) rendszerezése és egységes adatbázisba rendezése, az oldott szennyezettség vertikális elterjedésének vizsgálata, a talajmechanikai adatok részletesebb megismeréséhez végzett CPT szondázás, valamint sor került a 2007. évben készített numerikus hidraulikai és transzport modell felülvizsgálatára, újabb, termelési változatok lefuttatására. A vizsgálatok megállapították, hogy a 10 db termelőkútból álló kármentesítő rendszer hatékonysága nem kielégítő, az ismert oldott csóva területének csak mintegy 20-30%-át képes hidraulikai kontroll alatt tartani. A kármentesítő rendszer az ismert csóva északi részére nem hatott ki eléggé, vagyis a Sió parti ivóvíztermelő kutak vízminősége a kármentesítés ellenére veszélyeztetett maradt. Ez szükségessé tette a kármentesítés műszaki tartalmának módosítását, a terület ismételt tényfeltárását követően.
A tényfeltárási eredményei alapján a műszaki beavatkozás 3 termelő kút üzemeltetésével folytatódott, majd 2013 év végével forráshiány miatt leállt. 2015-ben a Duna jobb partján, a Dombori sóderkikötőtől néhány száz méterrel délre kialakításra került egy új vízbázis a „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása” című KEOP-1.3.0/B/2F/09-11-2011-0002 pályázat keretében. A vízkitermelés áthelyezéséhez szükséges műszaki megoldások összértéke meghaladta a 6,5 milliárd forintot. A Sió parti kutak csökkentett teljesítménnyel egy ideig még működtek, de 2018-tól a vízellátás fokozatosan átállt az új vízbázisra.
(Forrás: Szekszárd, Lőtéri vízbázis kármentesítése KEHOP-3.3.0-15-2016-00003 Tényfeltárási záródokumentáció – VIZITERV Environ Kft. Budapest, 2019. november)